Július 31., csütörtök reggel fél 6-kor már kipattant a szemem...bezzeg mikor dolgozni kell menni, ez nem így szokott lenni. :-) Az altató orvos tegnap kiadta, hogy reggel 6-kor megihatok egy pohár vizet és ennyi. Azt megittam, aztán elkezdtem felkészülni az indulásra. Szüleim is feljöttek vidékről, ők vittek be a kórházba. 8-ra már ott kellett lenni. Aznap még egy srácot is műtöttek, csak neki állkapocsműtéte volt, az jóval komolyabb műtét volt, mint az enyém. Úgyhogy mint sorstársak az egészet együtt izgultuk végig. :-) Így azért jóval könnyebb volt elviselni az egészet, hogy nem egyedül fog szenvedni az ember. Nekem azt mondták, hogy fél 11 körül kerül rám a sor, a fiút utánam műtötték. Addig elcseverésztünk, elfoglaltuk a helyünket...és vártuk a kivégzésünket. :-) Néha úgy éreztem nem telnek a percek. Már túl akartam lenni az egészen. Közben még az orvossal beszélgettünk, ő megint nagyon nyugtató jelenség volt, szívből ajánlom mindenkinek, akinek ilyen műtétre kerülne sor! Nagyon jó szakember és törődik a betegeivel. Nagyon ritka az ilyen kiváló orvos, aki szívvel lélekkel végzi a munkáját!!!
Elérkezett az idő, az egyik nővér egy szem gyógyszert adott, ami egy kicsit elbódít és amitől kicsit jobban fogom érezni magam a műtét előtt, egy kis hangulatjavító...meg is tette a hatását. :-) Azt tudni kell rólam, hogy egy mini C vitamint is kettétörve és fél liter folyadékkal tudok csak bevenni. Ez a gyógyszer egy rendes szem volt és egy korty folyadékkal vehettem be, plusz ugye ott volt a számban a fogívtágító, amin minden fennakad. Én bevettem, nyeltem egyet...lement vagy nem. Pár másodperc telt el, gondoltam benézek már tükörrel a számba, hogy nem akadt-e fent a Hyrax-on a gyógyszer. Elindultam ki a mosdóba és akkor már meg is szédültem...ebből arra következtettem, hogy akkor ezt biztos lenyeltem. :-) Így is lett, le is kellett dőlnöm. Ilyet még nem éreztem soha. Épp, hogy lement, máris érdekesen kóvályogtam. Végül is innentől nem sűrűn érdekelt semmi, vártam, hogy jöjjenek értem és vigyenek a műtőbe. :-) Meg is érkeztek 20 percen belül, még magamtól feküdtem fel a szállítóra és indultunk...azért kíváncsi is voltam valahol, mert életemben nem voltam még műtőben sem. :-) Mindenesetre jó sokan voltak bent. Leszíjaztak és a bal karomat ki kellett nyújtani oldalra. Arra emlékszem, hogy mondták, hogy lesz egy kellemetlen tűszúrás a kézfejembe, és ugye ezektől a tűszúrásoktól parázok én mindig. Ezt éreztem is, de annyira már nem hatott meg a dolog. Még az altatóorvos ismét megkérdezte, hány kiló vagyok, és még azt is ép ésszel tudtam, hogy a tegnapi mérlegelés 64,4 kg volt. :-) Aztán az arcom felé oxigént tartott és szólt a kézfejemnél álló nővérnekd, hogy akkor mehet...és itt el is aludtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése